Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anyám tyúkja

2009.05.10

Javasolom, építsék át a telefonfülkéket. Legyenek az oldalfalak átláthatatlan, törhetetlen és hangszigetelt anyagból. Az ajtók belülről zárhatók és a kabin falai érjenek a földig. Az ötlet nem légből kapott, a gyakorlat, a kényszer követelné meg, hogy így legyen, ahhoz, hogy a fülkéket rendeltetésszerűen lehessen használni.
Így ugyanis nem kellene hetente újraüvegezni, esetleg új készülékkel felszerelni, ha idegesebb honfitársaink a sikertelen beszélgetés, vagy a túlöntött alkohol okozta dühüket itt élik ki. Továbbá nem fordulhatna elő olyan eset, mint amilyennek magam voltam a szenvedő alanya a minap.
Este hat óra tájban, hazafele jövet, felhívtam egy ismerősömet a sarki telefonfülkéből. Alig üdvözöltük egymást, szokatlan zaj zavarta meg a beszélgetést. Ötéves forma kisfiú jelent meg szökdécselve a fülke mellett. Előbb csak határozottan kopogott az oldalfalon, ám, látva, hogy nem reagálok, döngetni, rugdosni kezdte a fülkét. Reméltem, ha látja, hogy nem akadt hálás közönségre előadása, talán abbahagyja. Tévedtem. Ennél azért kitartóbb volt. Arcát egész közel nyomva az üvegfalhoz, tovább döngetett és ütemesen skandálva kiabálta: P...! P...!
Az ikerfülkében egy női hang - mint később kiderült, az ifjú "joculator" anyukája - a sárgabarack befőzés titkairól értekezett hangosan valakivel, hangerő dolgában nem maradva el csemetéje mögött. A szépreményű fiatalember eközben leguggolva a fülke mellett, az alul lévő résen már a lábamat bökdöste valami sebtében összeszedett ággal. Miután az üvegfalon át alkalmazott, félig tréfás fenyegetés (mutatóujj felmutatása, fejcsóválás) nem használt, kinyitottam az ajtót és határozottan kiszóltam az őrjöngő emberpalántának: „Most már elég volt, kisfiam! Takarodj innen, de rögtön!”
Anyuka, akit eddig nem zavart az előadás, oroszlánként ugrott elő a fülkéből: „Mit fenyegeti itt maga az én gyerekemet?! Húzzon el innen, maga hülye p...!”
Világos. Volt kitől tanulnia az ifjúnak. Nem kommentáltam az esetet, magyarázkodni sem tartottam érdemesnek. Szó nélkül hagytam el a terepet. Visszanézve még láttam, amint anyuka visszatér a fülkébe, folytatni a trécselést, "anyám tyúkja" pedig játékos kedvvel veszi célba a fülkébe belépő idős hölgyet.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ambrus.viktoria@citromail.hu

(Viktória, 2009.09.16 14:25)

Tíz évig jártam dolgozni a 14-es busszal. Amikor én felszálltam, már ott ült a páros ülés belső felén egy akkor még kb. 10 év körüli duci kisfiú, őt jól védve kívül ült az ő gondos anyukája. Az évek teltek, a fiúcska nőtt, de hiába állt ott terhes anya, idős hölgy, kórházi vizsgálatra igyekvő beteg sanyarú arccal küzdve le fájdalmát,a fiatalember csak ült, csak ült, anyja védelmében.
Nyugdíjazásom után egyszer a villamoson láttam meg őket. Szép, erős fiatalemberré serdült a gyermek, ült az ülésen rendületlenül, ahogyan azt tanulta, megfáradt édesanyja lábát cserélgetve állt fölötte...
"anyám tyúkjai" nem felejtik el a leckét, csak anyjuk nem hiszi, hogy a tananyag egyszer majd rajta csattan.