Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kutyuli

2009.05.10

Kutyuli a napokban múlt két éves, több mint fél mázsa és egy ideje rettegésben tartja a környéket. Eddig békés, csendes társasházunk nem egy lakója vallja azóta, hogy mai ember nehezen lehet meg pszichoanalitikus nélkül.
Gondolom, legtöbben Önök közül már következtettek: Kutyuli egy szerfölött agresszív, harapós kutya. Súlyos tévedés ez, kedves barátaim, e szeretetre méltó állat soha senkit nem harapott meg a környéken, sőt, bizonyos vagyok abban, hogy nem is fog. Az általa keltett rettegés forrása csupán (enyhén szólva) túl barátságos természete.
A dolgok úgy kezdődtek, hogy Micikét, a manöken alkatú titkárnőt megkérte a főnöke, venné fel azt a szexis, fehér, dekoltált miniruhát, amelyben tavaly oly nagy sikert aratott a cég közös pót-szilveszterén, mivel ma jön a könyvvizsgáló, akiről tudjuk, hogy középkorú, kövér és imádja a nőket. Micike természetesen mindent megtesz a főnökért, hiszen manapság óriási dolog, ha az embernek jó állása van, így nemcsak a fehér minit, de a hozzá oly jól illő krémszínű kabátot is felöltötte, így távozik reggel hétkor a lakóközösség férfitagjainak kocsányon lógó szemétől kísérve.
Kutyuli gazdái, egy igen férfias férfi (mintegy százhúsz kiló) és igen nőies neje (alig kevesebb), kedvencükkel reggeli „ürítésre” sétáltak le a ház elé. Kutyuli igen civilizált, csakis a játszótér homokjába végzi kisebb-nagyobb dolgait, majd gondosan bekaparja, (nem tudja szegény, hogy gyermekeink úgyis hamarosan kikaparják), a fűre legfeljebb „illatszeres” jelzőbójákat hint szanaszét, kantársai elrettentése végett. A gazdik a bejárat eresze alól szemlélik elégedetten szemük fényének ténykedését, amikor nyílik az ajtó és a szemerkélő esőben kilibeg a bejáraton Micike. Így, talpig fehérben, olyan, mint egy hattyú, vagyis inkább mint egy csodálatos káposztalepke. (A ház összes férfilakója az erkélyen tornázik, a korosabbak szemüvegben, vagy színházi látcsővel). Micike jön, tizenkét centis cipősarka önérzetesen kopogja: tudom, hogy csodálatos vagyok!
Ekkor pillantja meg őt legnagyobb rajongója, Kutyuli. A lelkes eb nyílvesszőként száguld szíve imádott delnője felé, s úgy ugrik a nyakába, mintha száz éve nem látott kedves ismerőst üdvözölne. Az persze teljesen mellékes, hogy magával viszi a homokozó nedves homokját, a gyep tövén cuppogó sarat és minden egyéb, nem egészen steril természetes maradványt.
- Jesszus! Segítség! Fogják már meg ezt a dögöt! - sikoltja Micike holtra váltan, s megpróbál hátrálni. Ekkor csavarodik lába köré Kutyuli póráza, amelyet magán vonszol, s a szépséges tündér sanzsén lehuppan a latyakos aszfaltra a gömbölydedebb felével. Kutyuli, mancsával Micike vállán, elégedetten, boldogan nyalogatja kedvence patakzó könnyeit.
Félóra múlva kék taxi áll a lépcsőház elé, Micike óvatosan körülkémlel, mielőtt kilépne, aztán villámgyorsan beugrik a kocsiba. Sajnos, nem a fehér ruha van rajta. Kutyuli gazdája az erkélyről kommentál vigyorogva: - Ez fantasztikus buli volt! Délután is leviszem ezt az aranyos kutyust! Ugye fél négykor végez, kis szívem?
(Utóirat: Micike a vállalati jogász támogatásával feljelentést tett Kutyuli gazdája ellen, mivel úgy értesült, hogy a kutyát pórázon, sőt szájkosárral kell a közterületre kivinni, s egyébként sem tartható társasházban, csak a többi lakó beleegyezésével.
A feljelentésnek nem volt semmi eredménye, de a közelben lévő tisztító forgalma igen megnőtt az utóbbi időben. Kutyuli pedig esténként, amikor gazdái szórakozni járnak, panaszos vonításával kergeti a pszichoanalitikus karjai közé a gyengébb idegzetű lakókat.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ambrus.viktoria@citromail.hu

(Viktória, 2009.09.15 10:57)

Kutyuli ügyben legrosszabb tapasztalatom, mikor szegény elmebeteg emberre a családja nagy, német juhász kutyát bíz, aki azt nem hajlandó pórázon vinni, viszont tanítja mérgesnek lenni a szerinte hülye emberekre. Nem ő a hibás, hanem az ezen mulatkározó családja. Hivatalos helyen semmit sem tesznek, az "ejnye-bejnyé"-t nem érti, pénzbüntetést úgysincs miből fizetnie,viszont orvosi vélemény, hogy az állattartás jót tesz neki.
Rosszul látóként félek a hosszú póráztól,a fürge kiskutyától, és ha egy helyben állva megvárom, míg elhaladnak mellettem, akkor a gazdik úgy néznek rám, mint aki elrontotta a napjukat.
Akinek az jó, éljen kutyával, de akinek nem jó, az hadd éljen az ő kutyusuk nélkül, én csak ezt szeretném.
Nagyon találóak az írásai.
Verseit is szívesen olvasom.
További jó munkát !