Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rám néz a csótány

2009.05.10

Ülünk a konyhában és szemezünk. A hűtőszekrény oldalán pihen és bátran szembenéz velem, flegmatikusan, az az érzésem, valósággal kiröhög. Pedig azt mondják, a csótány fél az embertől. Na, ez aztán nem.
Amikor beköltöztünk a panellakásba, és ismerőseim hosszasan mesélték nekünk a csótány- és svábbogár-sztorikat, bizonyos voltam benne: ezek amolyan panelos „horgászmesék”, nincs is ennyi rovar a világon. De azért elhívtam a csótányírtókat. Ők kijöttek, akkurátosan bepreckeltek mindent, fojtó ködbe burkolták a lakást, azóta is allergiásak vagyunk , majdnem belepusztultunk. A csótányok viszont nem. Mintha életelixírt kaptak volna, olyan fürgék lettek, hogy már agyoncsapni sem tudtuk őket.
Felvettük a harcot. Legyen ami lesz, bolti csótányírtóval, hipóval, csapdákkal próbálkoztunk. A macska megbetegedett, mert megnyalta a csótánycsapdát. Izgatottan lestük a hatást. A rovar jött, átsétált, a túloldalon kijött a csapdából, uccu, vígan be a kredenc alá. Lelki füleimmel hallottam, amint azt mondja: köszi!
Miután ők nem vették be a mérget, kénytelenek vagyunk mi bevenni. Reggel felkelek, ott a pohár víz az éjjeliszekrényen, lenyelem a vigyorítót, aztán megyek a konyhába. Mindent betegesen zárok, hiába: a csótány olyan, mint a divat, mindenhová beszivárog, diktál és uralja a terepet.
Tegnap a családi tanács elkeseredett döntést hozott: nem vadászunk többé rájuk, hanem megszelídítjük őket. Most tehát itt ülök és szemezünk. A csótány rám néz, nem fél, azon töprengek, mikor jön el a megfelelő pillanat, hogy barátságos szónoklatot intézzek hozzá és megkérjem a humánum nevében: csakis a számára előkészített porcelánkészletből szíveskedjék étkezni mától fogva és, könyörgöm, ne köpjön bele egyfolytában a levesembe!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ambrus.viktoria@citromail.hu

(Viktória, 2009.09.16 14:37)

No, de vajjon ő min gondolkodik ? Nem azon-e, hogy ő hogyan szelídíthetné meg ezeket a lökött óriásokat?