Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ratatata…

2009.05.10

Korán kelő vagyok – ha muszáj -, de nem ennyire. Reggel fél hat tájban ébredek gépfegyver-ropogásra már harmadik napja. Legalábbis erre emlékeztet a zaj, ami a kelő nap fényével együtt szűrődik be hajnalonta a külvilágból, s legszebb álmaimat zúzza szét. Ratatata, zúg, bőg az erkély irányából, mire ösztönösen a konyha felé menekülök, hátha a kávéillat enyhíti a kínzó fejfájást, amivel keltem. A bejárat felőli oldalon ugyanaz fogad.
Három nap után szükségét érzem, hogy tüzetesebben utánajárjak szenvedéseim forrásának. A bejárati ajtó előtt ma reggel már folyékony sárba lépek, híg ürülék állagú és színű valami borítja a lépcsőt is. Napbarnította férfiak ásnak kiszámíthatatlanul mély árkot lakásom előtt. (Este nem fogok távozni hazulról, mert gyűlölöm az intenzív osztályon terjengő gyógyszerszagot.)
Visszavonulok és a konyhaablakból figyelem, amint az általunk tavasszal ültetett fiatal fácskát két marokra fogja, és tövestől kicsavarja az egyik férfi. Szomorúan nézem, amint feldúlják a ház előtti zsebkendőnyi kertet, kiirtják a törökliliomot, megcsonkítják a tujákat, közben a kiürült kakaóstej tasakjaikat gondosan elhelyezik a lépcsőn.
Terebélyesedik a gödör, medencényi cementszerkentyű kerül bele, kijárásunkat elkötik egy szép sárga szalaggal, rajta a felirat: hírközlő kábel. A zaj, a sártenger a növényzet teljes kipusztítása tehát határozottan közhasznú tevékenység. Telefonokat, internetet szerelnek be a környéken.
Szeretném tudni, mikor lesz majd újra nyugalom és rend, hát felhívom a telefontársaságot. Kellemes, udvarias női hang válaszol, sajnos nem tud tájékoztatni. - Kapcsolok egy másik számot - mondja. Hosszú berregés, a hölgy ugyanolyan aranyos, de nem mond semmi érdemlegeset. A harmadik mellékállomás, ahová kapcsolna, nem felel. Jobb híján elmagyarázza nekem, hogy polgártársaim csak úgy lehetnek telefon és internet tulajdonosok, ha én több napon át vállalom az áldozatot, hogy lelkesen hallgatom az aszfaltvágó bömbölését. Ez magától értetődő. Hangjából azt érzem, hogy boldognak kellene lennem, amiért áldozatot hozhatok mások kommunikációs megváltásáért. Igen, mondom, de hogy állunk azzal a horribilis összeggel, amit havi néhány telefonbeszélgetésem ürügyén hajt be rajtam a cég? Valóban nincs más módja a hálózatépítésnek, mint megszervezni az őrültek hetét a környéken?
Már évtizedek óta gyanúsan sokan, gyanúsan sokszor hivatkoznak áldozatvállalási (és mindenféle más) kötelezettségeimre, ha ők valamit elsz(k)úrnak. Csendben kifizetem a társadalombiztosítás hiányát, a sportklubok működését, az adócsalók tartozását, a bankkonszolidációt, finanszírozom a kormánytagok, képviselők és vállalkozói holdudvaruk külföldi kéjutazásait, repesve az örömtől, hogy javítják az imidzsemet Távol-Keleten és Távol-Nyugaton. Hó végén összekaparom a filléreket, hogy kenyérre fussa, miután rendeztem a borsos telefon és internet számlát, amit arra a húsz beszélgetésre és csekélyke levelezésemre küldtek.
De ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy lelkesedem az áldozat-szerepért, továbbá az infrastruktúra fejlesztésének, a technikai haladásnak és a bankok konszolidálásának, és minden uniós baromságnak lelkes híve vagyok, bármi áron!
Hogy mondta?! Hogy ne ordítozzak?! De kérem, én halláskárosult vagyok!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.