Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Skizofrénia

2015.10.14

Több mint ötven évtizede magától értetődő számomra, hogy magyar vagyok, és Európában élek. Ez természetes állapot számomra. Azaz így volt mostanáig.

Nekem a Kárpát-medence a hazám, itt mindenféle nép keveredik, az idők folyamán jöttek-mentek... Kunok, besenyők, oláhok, zsidók, cigányok, örmények, németek, tótok, csehek, lengyelek... És ki tudja még milyen náció, hófehér bőrű szőkék, barnább bőrű, barna és fekete hajúak, de valamennyien itt vertünk gyökeret Európában, évszázadok óta itt élünk együtt.

Daloljuk nagyanyáink dalait, eltanuljuk egymástól őket, táncoljuk nagyapáink táncait, a zenészeink olajos bőrű cigányok, akik tudják az összes nép nótáját, mi ismerjük egymás táncait, és együtt énekelünk és táncolunk a bálban.

Meséink Hófehérkéjének „haja fekete, mint az ében, bőre fehér, mint a hó, ajka piros, mint vér...” Népmeséink királylányai és királyfiai aranyhajúak, szemük kék, mint az ég, vagy barna, mint az őszi dió. Dalainkban szőke kislány, barna kislány szerelméért szakad meg a legények szíve.

Amelyikünk csak elemi iskolát végzett, az is tudja, kicsoda Petőfi, Arany János, Ady Endre, hallott már Bartók Béláról, és ha máshonnan nem, a tévéből ismeri operettjeinket, rockoperáinkat, tudja, ki volt Szent István, Szent László, Mátyás király és Nagy Lajos.

Ha érettségizett, többnyire ismeri már Geothe, Shakespeare műveit, hallott már Verdi, Bizet, Puccini operát, tudja, mi a gótika, a reneszánsz...

Számunkra ez a kultúra, ez az élet.

Az európai férfi ösztönösen átadja helyét a nőnek, előreengedi az ajtóban, előre köszön neki, vannak tájak, ahol még a kézcsók szokása sem kopott ki.

Olyan Istenben hiszünk, aki a megbocsátást, szeretetet hirdeti, és azt mondja: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ha arcul csap valaki, tartsd oda a másik arcod is, ha pedig megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel...

Valamennyiünk anyja az Aranyhajú Európa.

Harminc éve, a kolozsvári egyetemen tanuló afrikai kolléganőmmel beszélgettünk a fajok kérdéséről. „Ti csúnyák vagytok – mondta Brigitte, - a bőrötök sápadt, átlátszanak rajta a kék erek... És savanyú a szagotok... Olyan színtelenek vagytok... De azért kedvesek...”- tette hozzá engesztelően.

Brigitte az egyetem elvégzése után hazament a Zöld-fok szigetekre, hogy megtanítsa népe gyermekeit arra, amit itt tanult. Ma is sokszor gondolok rá.

Most rémülten nézem, hogyan sebzik halálra Európa anyánkat. Jönnek... Emberek, akiknek az én szagom savanyú, csúnya vagyok, mert átlátszanak fehér bőrömön az erek, mert színtelen vagyok...

Az én Istenem nekem a békét tanítja... feltételezik hát, hogy nem fogok harcolni... Nem fogom megvédeni Aranyhajú Európa anyámat, dalaimat, táncaimat, költőimet, házaimat...

Valaki azt tanítja nekik, hogy Európa gyenge. Hogy Európa szabad préda. Hogy mi itt mindent megadunk annak, aki követelőzik. Ha kővel dobnak, kenyeret dobunk vissza. Hogy Európa bűntudattól szenved, ezért minden lehetséges.

Miért lenne a modern Európának bűntudata? És nekem, aki a Kárpát-medencébe születtem? Az én apáim, ősapáim soha nem ejtettek rabszolgákat, nem voltak gyarmataik, ha háborúztak, honukat védték... Nem bombáztak, nem irtottak ki népeket... Ide menekültek a csehek a huszita-üldözés idején, a lengyelek hazájuk vesztésekor, az oláhok, kunok a tatárok elől, németek a reformáció idején, mindenki hazája lett a Kárpát-medence. Csakhogy ez a „mindenki” Európa emlőjén nevelkedett.

Mint fekete himlő szaporodnak el Európa testén, marnak, mint a fekélyek. Semmi közük a mi civilizációnkhoz, kultúránkhoz. Hódítani, uralkodni akarnak. Ránk akarják erőszakolni azt a középkori sötétséget, amiben eddig éltek, és félő, hogy ezután is élni vágynak, elvárják, hogy közben eltartsuk, sőt tiszteletben tartsuk, megajándékozzuk őket verítékünk gyümölcsével – csak úgy, mert idejöttek.

A sivatagi berbereknél még él a Korán által tanított vendégjog. Ellenségedet, testvéred gyilkosát is be kell fogadnod, vendégül kell látnod, reggel eltávozhat, és csak akkor üldözheted, ha egyszer lement már a nap. Jézus pedig azt sóhajtja a kereszten: “Bocsáss meg nekik Uram, mert nem tudják, mit cselekednek!” Vajon, tényleg nem tudják?

Elolvastam a Koránt. Az első betűtől az utolsóig, figyelmesen átrágtam magam rajta, bölcsészhez illő alapossággal. Nem találtam benne semmi rosszat, olyan parancsokat, amelyek az én vesztemet, halálomat követelnék, csak egy vadidegen erkölccsel szembesültem, amely szerint mindent szabad, amit Mohamed, a Próféta nem tiltott meg. Az iszlám Jézust is legnagyobb prófétái közé sorolja. A Korán 72 alkalommal említi Jézus próféta szűz anyját, mint az egyetlen bűntelen nőt. Mohamed próféta a négy legtökéletesebb nő egyikének tartotta Szűz Máriát.

A Korán, akárcsak a Biblia, a türelmet, békét és mások tiszteletét hirdeti. Egyetlen dolgot hiányolok belőle európai szívemmel: a gyöngéd könyörületet.

Töprengek: akkor honnan is a két kultúra közötti kibékíthetetlen ellentét? Talán a lustaság és mohóság szülötte, a délibáboké, amelyeket pénzéhes kufárok ültetnek el ennek az özönlő tömegnek a lelkében, akiknek többsége életerős, fiatal férfi.

Otthon hagyták anyáikat, asszonyaikat védtelenül. Gyáván megfutnak, nem fognak fegyvert családjuk, otthonuk védelmére. Otthon közben a családjukat lemészárolják...

Kik ők? Honnan van pénzük? Mindenüket eladták? Ki vette meg? Hiszen ott háború van, nyomor és pénztelenség... Mijük volt? Én, ha mindenemet eladnám sem lenne sok ezer euróm, mint nekik... Kérdések, amelyek ott rajzanak buta európai fejemben, szemlátomást nem látom a dolog lényegét, nem értem a magasabb politikai, vallási és egyéb emberiességi szempontokat, csak önző, botor módon ragaszkodom saját megszokott, kényelmes féreg-létemhez, békémhez, anyanyelvemhez, imádságaimhoz.

Ők tüntetnek, zavarognak, követelőznek... És ha meghal közülük valaki, vagy valakik, Európa elsápad... hebeg-habog... szégyelli magát... Nekik jogaik vannak! Valóban, de mihez?

Tegyük fel, hogy én, európai, elmegyek Közel-keletre vagy Afrikába lakni. Már a belépéskor jól megnéznek maguknak. Szent helyeiket óvják tőlem, mert én tisztátalan vagyok. Ha tehetik, eltesznek láb alól, persze, ha már minden pénzemet elszedték, mert hitetlen vagyok, és a hitetlent becsapni, megölni nem bűn! Újra fellapozom Germanus Gyula “Allah akbar” - ját, és a “Kelet fényeit”, keresem azt a motívumot, amely őket igazolja, - és egyre jobban félek.

......................

Fényképeztem a Keleti pályaudvar környékén, ahol lakom. Közben rájöttem, hogy menthetetlenül és megbocsáthatatlanul érzelgős európai vagyok. Hurkákban göndörödő hajú, szénfekete szemű gyermekek pózolnak, nevetésük megejt. Madonna szépségű fiatalasszony mutatja felém gyermekét és mosolyog. Gyönyörű... És közben az jut eszembe, hogy ez a ki tudja hányadik asszony, többnejű férje parancsára egyszer gondolkodás nélkül magára ölti a bombaövet, és ugyanezzel a varázslatos mosollyal száll alá a metróba, hogy felrobbantsa magát és bennünket. Vajon tudja-e szegény pára, hogy nő létére még ezen az áron sem kerülhet a paradicsomba, csak férje érdemeit növeli Allah előtt?

Marcona arcú férfiak méregetnek. Annak ellenére, hogy öreg vagyok, és az alkalomhoz öltöztem: bő nadrág, könyékig érő ujjú, zárt blúz van rajtam. De szőke vagyok, a szemem zöld, és a bőröm hófehér. Gyilkos tekintetetekkel vegzálnak. Tíz év körüli gyereklány tiltakozva integet: No foto... Foto no good...

Ő már tudja a leckét. Nem úgy mint az, aki boldogan mutatja hátizsákját: ma este indul Németországba...

Rohamrendőrök tartják fent a rendet. Közülük néhányan pihennek. Sisakjukat levették, üdítőt, kávét isznak, arcuk fáradt, végre “pihenj”-vezényelt nekik a főnökük, aki határozott mozdulattal mutatja: No foto...

Imádom ezeket a kölyköket. Olyan kedvesek, gyanútlanok, nevetősek... most. Kézzel eszik a poharas pudingot, labdáznak, szaladgálnak... és szüleik mintájára szétdobálják a szemetet.

És ha eljutnak Nyugat-Európába... lehet, hogy egyszer egy újabb provokátor Charlie Hebdo merénylői lesznek belőlük.

Mert ugyanúgy skizofrén tudattal nőnek fel, ahogyan én érzek most. Tetszik nekik az új világ, de szüleik nem engedik el őket, hogy beleolvadjanak, belenőjenek, otthon legyenek itt. Középkori hagyományaik rabságában növekednek a XXI. századi Európa szívében.

Ugyanúgy tetszik nekik az új világ, ahogy ők tetszenek most nekem, ugyanúgy fogadnák nyitott szívvel a szintén nyitott fehér világ mosolyát, és vissza is mosolyognának, de Allah állítólag tiltja nekik. A harag kötelező – mondják az apák. És a göndör fürtű, elbűvölő gyermekekből marcona fiatalemberek lesznek, akik számára Európa csak vadászterület, amit meg kell hódítani, le kell igázni a Próféta nevében.

Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket – mondja Krisztus, de ők nem engedik. A gyermek csak eszköz, alibi. A bejutás, befogadás, elfogadás záloga. Akit átdobnak a kerítésen, ha kell. Nem baj, ha megsérül, vagy meghal a szent cél érdekében.

................

Féltem aranyhajú anyámat, Európát, és féltem ezeket a szénfekete szemű, fényképeimen mosolygó gyermekeket. A szakértő szerint 2050-re muszlim uralom lesz a földrészen. Én már akkor nem fogok élni. De féltem fiamat, mézhajú, kék szemű asszonyát, féltem kék, vagy zöld szemű születendő unokáimat, a szép térdeplő, leánykérő ifjakat, a gitározó modern trubadúrokat, az ölelkező, szerelemszülő páros táncokat, a szabadon röpködő aranybarna hajfonatokat, fodros rövid szoknyácskákat, a villamoson csókot váltó szépséges fiatal párokat, a rock and roll-t, - Európa lágy szívét, romantikáját, gyöngédségét... Féltem a dalt, amellyel fiamat ringattam, Vivaldit, akit imádott hallgatni kisgyerekként is, a verseket, amelyeket mondogattam neki főzés és séta közben... Ételeimet, boraimat, szerelmeimet, mindenemet féltem a könyörtelen, fád középkori világtól, amely el akarja törölni mindazt, amiért élni érdemes...

Szeretem és gyűlölöm őket egyszerre. Lehet, hogy ez már a skizofrénia...

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.