Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adagio

2009.05.10

Elömlik a délutáni borospohár
hűs nyugalma sötétített szobámban,
úgy nyaldos körül a béke, mint halottat,
de moccan minduntalan az elme,
mint örökké fényben fürdetett tükör,
aritmiákat dönget gyémánttá gyötört szívem.
Hogyan is félném már földre hullását szavaimnak,
hisz a lélek itt csupán fel-feldobott kavics, miről
soha nem tudni, kire zuhan vissza estében.

Ma gondolkodom felőled, s keserves béke
zsongít tetőtől talpig, sejtről sejtre,
te ki enyém voltál testetlenül, egészen,
soha nem voltál enyém, s nem leszel az soha,
mert dzsungelkutató, amazóniai vadász,
angyal és űrpilóta közelebb jár minden napon
tárt karú szívemhez, mint te valaha.

Csak gondolkodom felőled, méltatlanul, erőtlenül,
a délutáni borospohár hűs nyugalmával,
kutatom bőrömön kezed, szád lenyomatát,
de csak a szappan illata süt át húsomig, csak
ennyit érzek, nem a csókodat, - talán testemből kitöröltelek-,
s körülnyaldos a béke, mint halottat,
csak a borospohár hűs nyugalmával
gondolkodom csöndben felőled.

Békéscsaba, 2002.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.