Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


később

2009.12.14

                              (Anyámnak)

 

lassan, mint fáradt elem, lemerül az elme

s mint üres vödör a kút falán, dönget a szív,

zavaros tengerszemmé fakult szemek mögül

fájdalom redőzik barázdált homlokunkba

tompa kések már a szenvedélyek testünkben

tükörcserép-szavakat formál a száj

kéjes hajnalok emlékei mint ezernyi

frissen mosott lepedő lengnek a távolban

de még itt sajog csontunkban az élet

a vér néha sebesebben szivárog meszes érfalaink között

örömfiókák apró tenyere csiklandja lelkünk

ha teremtő szavakkal szállhatunk a magasban

ha szárnyas paripaként más égre ragad

osonva érkező s illanó rövidke álom

bennünk már lopva fogan s növekszik

mint apró angyal egy másik dimenzió

észrevétlen hamvadó lelkünkben kihajt

egy idegen világ megváltó illatú virága

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.